HALLGATÓK VISSZAJELZÉSEI

  1. Képzések
  2. 1-napos workshop
  3. Tanulócsoportos foglalkozás
  4. Kezelések

1. Képzések

CRANIOSACRALIS TERÁPIA 1

2019. február 13-16.

„Magával ragadó, abszolút transzformáló képzés, ami alapjaiban  módosította az emberi test fizikai és energetikai működéséről eddig meglévő ismereteimet. Döbbenetes mennyiségű információ. Lendületes, magával ragadó előadó elképesztő szakmai ismeretekkel és szórakoztató stílussal."
B.Ágnes - Budapest

„Nagyon izgalmas képzés. Egy új világ nyílt meg előttem ebben a pár napban."
I.Lea, gyógytornász - Budapest

Annyira örülök, hogy eljöttem! Sok hasznos információval gazdagottam, gyakorlatban is, és úgy megyek el, hogy összeszedett és kézzelfogható tudás van a kezemben. Remekül érzi magát a testem is, energikusabb és könnyebb vagyok."
M. Orsolya, jógaoktató - Budapest

„Remek hangulatú, tartalmas képzés, szakmailag rendkívül felkészült oktató, kedves, segítőkész tanársegédek."
F. Ágnes, masszőr - Kiskunfélegyháza

„Szakmailag megalapozott, jól felépített, oldott és jó hangulatú képzés, jó stílusú, felkészült oktatóval. Az elmélet és gyakorlat egyensúlyban van."
N. Ádám - Eger


„Hálás vagyok a lehetőségért, és magamnak a döntésért, hogy titeket választottalak."
V-T. Ilona, jógaoktató - Budapest


„Nagy élményt és felfedezéseket nyújtó képzés, mely sok szempontból átformálja szemléletünket, a protokollon kívül megtanít kívül-belül figyelni, összepontosítani, mindezt egy támogató légkörben, jó hangulatban."
T. Ildikó - Budapest


„Hihetetlenül felkészült, szervezett, korrekt volt minden tekintetben a képzés. Egy szó jut leginkább eszembe: profizmus. A saját praxisomban fontosnak tartott szempontok is mind érvényesültek, az oktató és a tanársegédek empatikus, alázatos, odafigyelő hozzáállása, korrektsége és nagyon magas szintű szakmai felkészültsége."
K-G. Orsolya, IBCLC, gyógyszerész - Debrecen


„Nem csak szakmailag volt kiváló, de egyéb emberi tulajdonságaimra is tudatosabb leszek, pl. semlegesség, előítéletmentesség, türelmesség, empatikusság."
K.Károly - Budapest


„Szeretetteljes, jó humorú és hangulatú képzés. Más kurzusokhoz képest olajozott és zökkenőmentes. Az oktató profi, kommunikációja közvetlen, nyitott, interaktív. Csodálatos négy nap volt.
V. Péter

2018. november 22-25.

„Az elmúlt 5 évben elég sok tanfolyamon vettem részt, ez mind hangulatában, mind szakmaiságában az egyik legmagasabb szintű képzés volt. Köszönöm, hogy itt lehettem."
S.V.Judit, TSMT terapeuta - Budapest

***
„Olyan tudást kaptam, amin keresztül sokkal komplexebben tudok a munkámra is rátekinteni. Mintha kinyílt volna egy kapu, ami nagyon messzire tekint. Fantasztikus!"
Sz-né Betti, mozgásterapeuta, fejlesztőpedagógus - Budapest

***
„Csodálatos, finom módszer. A jelenlegi munkám más megközelítést nyert általa!."
K.Tünde, gyógytornász - Budapest

***
„Köszönöm a rendkívüli lehetőséget arra, hogy felfedezzem, mi is rejlik még bennem."
A.Judit, kozmetikus - Budapest

2018. június 7-10.

„Magabiztos tudás humorral párosulva. Nagyon jó pedagógiai hozzáállás. A képzés előtti három kezelés óriási élmény és felfedezése volt, annak, hogy a saját testem miként reagál a kezelésre. A kritika és javítás nagyon jó kifejezése a hallgatók felé."
Sz. Ágnes, tolmács - Budapest

***
„Köszönöm szépen a szervezőknek, hogy egy ilyen színvonalas képzésen vehettem részt, az oktatók szakmai felkészültségét és hozzáállását tekintve tökéletes négy nap volt, biztos vagyok benne, hogy egy életre szóló útravalót kaptam!"
H. Anita, lakberendező - Budapest

***
„Logikusan felépített, felesleges sallangok nélkül."
K. Zoltán, masszőr - Ajka

***
„Nagyon vidám hangulat volt a képzésen. Orsi felkészültsége lenyűgöző volt. Nagyon jól éreztem magam ebben a négy napban. Csodálatos az emberi test és most a mélyére láthattam. Köszönöm!"
V. Kinga, kozmetikus szakoktató - Miskolc

***
2017. november 5.

„Kötelező tananyaggá tenném minden egészségügyben dolgozónak."
Dr. D. Tibor - orvos

***
„Kiemelkedően magas színvonalú, összeszedett, érthető, informatív és emészthető. Sokat vártam és még többet kaptam."
P. Dóra - kineziológus

***
„Sokkal komplexebb képzés, mint amire számítottam, pozitív értelemben. Átfogó, mélyreható tudást ad, mind laikus mind előképzett embereknek."
T. Noémi - business coach

***
2017.június 25.


„Több, mint tíz éve veszek részt folyamatosan alternatív terápiás képzéseken. Még sosem tapasztaltam ilyaen magas szintű szakmai felkészültséget, ami szimbiózisban él és működik a derűvel, a hallgatók bátorításával, motiválásával, az egyéb igényeikről való maximális gondoskodásával. Egész egyszerűen számomra nagy élmény volt."
B. Tünde

***
„A képzés érthető, átfogó volt. Az oktatás hangulata kiváló, az oktatók felkészültsége szakmailag kifogástalan. A hozzáállás empatikus, inspiráló."
P. Leonóra

***
Ha egy szóval kellene jellemezni, tökéletes volt! Tényleg :) Maximális felkészültség jellemezte mind a tananyag szakmai színvonala szempontjából, mind a gyakorlatok mennyisége, minősége szempontjából. Az időbeosztás is szuper volt, nem beszélve a hangulatról. Ráadásul még az angolunkat is erősíthettük. Egyáltalán nem vett el időt az angolra fordítás, nagyon tetszett."
P. Rita

***
„Az eddigi legjobb, legmegnyugtatóbb képzés, amelyen részt vettem. Mind a hangulat, mind az emberek (hozzáállás) nagyon jók voltak, szakmailag is szuper volt a felkészültség. Köszönöm az élményt!"
B. Orsolya

***
„Magas színvonalú, minden szempontból tökéletes volt számomra."
T. Elif

***
„A képzés nagyon hatékony. Rengeteg az anyag, amit átadtatok, mégsem éreztem fáradtnak, unottnak magam. A egymáson való gyakorlás nagyon élvezetes és megkönnyíti az ismerkedést, gyorsan csapattá kovácsolódtunk."
W. Diána

***
„Kellemes, oldott hangulatú, ugyanakkor hatékony volt a képzés. Teljesen kiszakított a mindennapokból, mintha egy egyhetes kirándulásra mentem volna."
L. Zsombor

***
„Kiváló, könnyed hangulatú, érthető, követhető, lehet kérdezni, jól megérthető magyarázatok, széleskörű szakmai felkészültség, segítő hozzáállás."
J. Ágnes

***

SOMATOEMOTIONAL RELEASE 1

2019. április 24-27.

„Minden egyes képzés megerősít abban, hogy a craniosacralis terápiánál nincs csodálatosabb és komplexebb gyógymód a világon. A SER egyszerűen lenyűgözött. Olyan új élményeket kaptam, s olyan felismerések mentek végbe a bensőmben, hogy úgy érzem jó úton haladok önmagam mélyebb megismerése felé.”
H. Anita, lakberendező -  Miskolc

„Csodálatos személyiségfejlődés ez a 4 nap. Nagyon sokat ad szakmailag is. Millió ajtó, ablak nyílik ki a világra, az életre és magamra! Köszönöm!”
C. Krisztina, gyógytornász -  Sopron

„Nagyon jó élmény volt megtanulni, hogy az itt tanult technikákkal mennyire gyorsan lehet eljutni abba a tudatállapotba, ahol a hatékony gyógyulás zajlik. Örülök, hogy idáig eljuthattam.”
K. Kitty, idősgondozó -  Budapest

„Napról-napra elégedettebb, nyíltabb tekintetű, szélesebb mosolyú volt a társaság. Nagyra értékeltem, hogy minden szükséges pillanatban ott volt valaki, hogy segítsen. Köszönjük az élményt!! Oldódtunk, fejlődtünk.”
U. Edit, közgazdász -  Budapest

2018. június 5.

„Bensőséges hangulatban, szeretetben, bizalomban töltött 4 nap. Mind a magánéletemben, mind a szakmámban profitálok az itt megszerzett tudásból. A praxisomban gyógytornászként is elsősorban Craniosacralis terápiával kezelek, mert azt látom a legeredményesebbnek.”
P. Sz. Eszter, gyógytornász -  Budapest

***

„Nehéz megfogalmazni... Valahogy teljesen más minden. Egyszerűen letisztult, mégis különleges. A Craniosacralis terápia és a SER egy más világ a szó szoros értelmében, és nagyon szeretek ebben a „világban” létezni.”
M. Ibolya, konduktor - Budapest

***

„Minden egyes Upledger-képzés egyedi és különleges – új tapasztalatokkal gazdagszom általa és az ott jelenlévő emberek által. A cranios képzések óta sokkal nyitottabban állok az emberekhez, munkámban sokat használom az itt megtanultakat, sokkal komplexebb, összetettebb kezeléseket tudok adni, mely kihat a testre és a lélekre is. A SER1 képzést egy magasabb szintre való lépésként vártam és éltem is meg. Most egy még nagyobb egység részeként érzem magam. Ebben mind Orsi instruktorkéknt és Irén tanársegédként óriási szerepet játszott. Köszönöm, hogy ismét megtapasztalhattam ezt az élményt!”
B. Orsolya, gyógytornász - Kiskunfélegyháza

***

„Olyan plusz emberi értékeket kaptam, olyan sok nyugalmat és elengedést, ami évek óta hiányzott. A rengeteg új információ ellenére sem fáradtam el nagyon, érezni lehetett a támogatást, a ránk figyelést. Nagyon oldott, családias volt a hangulat. Minden feltett kérdésre adekvát választ kaptunk.”
T. Noémi, fejlesztőpedagógus - Pilisjászfalu

***

„Elképesztő tapasztalás, hogy milyen lenyomatokatt őriz a testünk, és hogy milyen fantasztikus módszer van a kezünkben, amivel ezeket megkereshetjük és feloldhatjuk. Újabb bizonyíték számomra, hogy remek időben születtünk, mert lehetőségünk van megszabadulni a korábbi sérüléseinktől, terheinktől, biztosítva ezzel egy teljesebb élet lehetőségét magunknak és pácienseinknek.”
N. Györgyi  - Budapest

***

„A korábbi képzéseken is megtapasztalt magas szintű szakmai felkészültség, jó hangulat, maradéktalan támogatás volt ezúttal is. Korábban sehol nem tapasztaltam ilyen magas nívót... A képzés által további lehetőséget kaptam, amelyben kellő jártasság, gyakorlat megszerzése után jelentősen bővülhetnek segítő munkám kompetenciái. Továbbá önmagammal kapcsolatos felismerések megszületésével hozzájárult a képzés a személyes fejlődésemhez is.”
N.B. Tünde, EFT tanácsadó - Győr

***

„Ezt mindenkinek meg kell tanulnia és meg kell élnie! Nagyon jó volt a képzés, mint mindig – Orsi ezt is kirázta a kisujjából. Nagyszerű volt a légkör, szinte családias. Roppantul érdekes dolgokat tanultunk. Köszönöm!”
K. Judit, kineziológus - Budapest

***

„Rendkívül magas színvonalú képzés. Orsi szakmai felkészültsége lenyűgöző! Emberileg és szakmailag is rengeteget kaptam Tőletek. Köszönöm!”
K.Sz. Andrea - gyógymasszőr

***

A képzés sokat hozzátett az eddigi szakmai tapasztalataimhoz. Emellett jó hangulatban telt, vidám, családias légkör alakult ki. Az oktatók szakmai felkészültsége kifogástalan, mindenben segítettek, figyeltek ránk, bátorítottak és megerősítettek minket.” 
G. Szilvia, gyógymasszőr  

***

„Jó hangulat, megértő, érdeklődő, empatikus csoport. Folyamatos segítséget és támogatást kaptam a csoporttagoktól, az instruktortól és a tanársegédtől. Orvosként és magánemberként is igen értékes eszközt kaptam a kezembe, amit hálásan köszönök!”
K. Andrea, orvos - Abda

***

„Ismétlőként vettem részt a hazai képzésen mivel a németországi CST3 után hiányosságokat éreztem. Itt megkaptam mindazt, ami kitöltötte ezeket a hiányosságokat és elmélyítette a SER tudását és gyakorlatát, sőt még annál is többet...”
J. Adriana, idősgondozó - Pécs

***

2017. május 28.

Jól összeállított tanmenet és a gyakorlási lehetőség számomra nagyon hatékonyan segített beépíteni a tanultakat/hallottakat. Szeretem, hogy az instruktorok és a tanársegédek is annyira figyelmesek, hogy egy pillantásból/nonverbális kommunikáció útján is tudják, mikor van szükségünk "korrigálásra" és készségesen segítenek bármikor."

M. Tímea

***

„Gördülékeny, szuper jól megszervezett, szakmailag abszolút magas színvonalat nyújtó, egyáltalán nem fárasztó. A negyedik napon is ugyanolyan izgalommal vártam minden percét, pedig minden nap estig voltunk."
N. Andrea

***

„Ismétlőként nagyon sok új tapasztalatot, benyomást szereztem. örülö, hogy úgy döntöttem eljövök tanulni."
C. Mária

***

A hitelesség és a felkészült, jól felépített előadások, a szakma stabil helyét jelző magas minőség messze kiemelkedik bármilyen magyarországi képzésből, legyen az egyetem, OKJ-s, vagy egyéb felnőttképzés. Stabil alapokat kapunk a képzéseken, amire könnyen támaszkodhatunk a gyakorlatainkban."
M. Adrienn

***

„Eddig ez volt rám a legnagyobb hatással, itt éreztem azt, hogy a legtöbbet fejlődtem, illetve most kaptam meg azt a visszajelzést, ami eddig hiányzott, illetve bizonytalanságban tartott, hogy tényleg jól csinálom-e azt, amit csinálok."
B. Brigitta

***

„Kedves, segítőkész, tapasztalt és buzdító szakemberek vettek körül, öröm volt ilyen környezetben tanulni."
H. Mandula

***

„Fantasztikus tudásanyag, fantasztikus találkozások, fantasztikus tapasztalások. Köszönöm, hogy itt lehettem."
K. Erika

***

„Pont annyi információt kaptunk, amiben még nem veszünk e. Így egy hatékony, jól átlátható, fantasztikusan jól használható eszköztárral kezdhető el a SER-élet :)"
J. Tamás

***
CRANIOSACRALIS TERÁPIA 1

2016. október 13.

„Kedves Orsi,

Köszönöm a kedves levelet. Én tartozom hálával és köszönettel, örülök, hogy megismertelek benneteket.
Jó döntés volt, hogy  a tavalyi évben az ödéma terápiát végeztem el, és végül elhalasztottam az idei évre a craniosacralis terápiát. Mert számomra ez a képzés a szakmai utam csúcspontja.
Mindenkit szeretettel üdvözlök."

H. Mandula

***
HEALING FROM THE CORE 

2016. október 18.

„Fantasztikus. Sok minden tudatossá vált, ami eddig nem volt az, magamon is sikerült számomra fontos dolgokban változást létrehoznom, Köszönöm!"

J. Vera, Budapest


***

„Jól átlátható volt a képzés anyaga. A gyakorlatokat nagyon alaposan meg tudtam érteni. Nagyon életszerűnek és használhatónak érzem a technikákat."
H. Hajnalka, Siófok

***

„A többi kiváló képzésetek közül is megkülönböztethető egyéni stílusával."
P. György, BIatorbágy

***

"Tartalma kimondottan hasznos, segítik jelenlegi folyamataimat, támogatnak emberileg, szakmailag. Lelkileg is támogató közeg volt."
N. Györgyi, Budapest

***

Jó hangulatú, magas színvonalú, a többi képzést jól kiegészítő, azok hatékonyságát növelő volt a tanfolyam."
B. Éva, Őrbottyán

***
„Úgy éreztem, olyan lett a csoport, mint egy nagy család. Részletes volt a képzés, mindent jól átbeszéltünk, és elégnek éreztem a 4 napot. A csapat és Suzanne is fantasztikus volt, nagyon profin fordítottatok. Jól felépített volt a prezentáció."

K.J. Anita, Budapest

***

„A CST1-en kívül, még soha eddig nem volt részem ilyen magas színvonalú képzésben. A 10-es skálán 12-est adnék. Nagyon kellemes hangulatú, emberi, bizalmas, technikái a gyakorlati életben hihetetlen módon alkalmazhatók."
F. Dóra, Miskolc

***

„Fantasztikus volt a képzés, sokat tanultam. Profi előadók, akik minden kérdésemre válaszoltak és segítettek engem. Meghajló tisztelet érte... köszönöm."
T. Erzsébet, Budapest

***
CRANIOSACRALIS TERÁPIA 1

2016. augusztus 14.

„Kedves Orsolya és Kollégáid!
Nem tudok elég hálás lenni a lehetőségért, Nektek is és a sorsnak is, hogy részese lehetek ezeknek a tanulmányoknak és élményeknek. Fantasztikusak a lépésről-lépésre tapasztalatszerzés élményei, amiket kezelés közben megélek.
Üdvözletem:
Farkasovszkiné Dóra"


***
CRANIOSACRALIS TERÁPIA A GYERMEKGÓYGYÁSZATBAN 1
2016. április 10.

„Kedves Orsi,

Még nem volt alkalmam kifejezni hálámat és köszönetemet, hogy részt vehettem a képzésen, s így újra részese lehettem egy tökéletesen szervezett, rengeteg új tapasztalatot és elméleti tudást adó intenzív kurzusnak.
Minden eddigi tanfolyam és instruktor mély nyomot hagyott bennem, éltem és élveztem valamennyi 4 napot, de Nikki Kenward már most tudom, kiemelkedik mind közül. Soha nem fogom elfelejteni hangsúlyait, mimikáját, a belőle áradó végtelen szeretetet és mély empátiát. Csodálattal néztem a kezeléseit, "röptében" is tökéletes beleolvadásait, hihetetlen érzékelőképességét, mérhetetlen tapasztalatát, kiterjedt elméleti tudását, ugyanakkor példaértékű alázatát a Cranio iránt.
Eddig csak Nálad láttam, tapasztaltam hasonlókat. Csodállak és igazi példaképül szolgálsz! Ezért is látom egyre inkább saját hiányosságaimat, bizonytalanságaimat. A módszerben soha, magamban gyakran kételkedem. Ezért is kell hamarosan belevágnom az igazi megmérettetésbe...
Meg kell még említenem a sok-sok órán át tartó, hihetetlen összeszedettséget igénylő szinkrontolmácsolásod rendkívül magas színvonalát. Ami ugye sokkal többet igényel "puszta" nyelvtudásnál. Nélküled messze nem lenne ilyen értékes és élménydús egy-egy tanfolyam. Köszönet érte(d)!
Őszintén, szívemből szaladtak ki a fentiek...
Hálásan köszönök mindent!Ölellek
Dóri"

Putz Dóra

***

2015. december 24.

„Kedves Orsi és Minden Kedves Csapattag!
Köszönöm, hogy közöttetek lehetek!
Számomra a tanítás és a gyógyítás olyan belső egyensúlyt teremt, amit megosztani a környezetemmel, és a hozzám fordulókkal fölemelő érzés. Ezt nagymértékben köszönhetem nektek.
Bódis Robi"

***

2015. december 23.

„Kedves Orsi!
Régóta meg akartam írni, hogy nagyon hálás vagyok Neked mindazért, amit tanultam Tőled/általad otthon!
Köszönöm!
Szeretettel gondolok Rád és a többiekre. 
Ölellek: Adél"

Rózsavölgyi Adél

***
SOMATOEMOTIONAL RELEASE 1

2015. december 13.

„Kedves Orsi, Zsóka, Timi, Péter, István!

Szeretném megköszönni Nektek ezt a fantasztikus négy napot! Köszönöm, hogy támogattatok, segítettetek ebben a tanulási, megismerési folyamatban! 
Az a profizmus, odaadás, segítőkészség, szeretet, ami jellemezte munkátokat, csodálatos volt számomra.
Köszönöm ,hogy ott lehettem s tanulhattam Tőletek!
Szeretettel ölellek Benneteket! "

Farkas Mariann

***
CRANIOSACRALIS TERÁPIA 1

2015. november 23.

„Sziasztok!

Szeretnèk jelentkezni a tanulócsoportba!
Nagyon köszönöm az elmúlt 4 napot, szuper csapat vagytok és remélem egyszer én is annyit tudok majd mind az anatómiáról mind a craniolról, mint ti ;)

Szép napot nektek,
Anita"

Koós-Jánosi Anita

 
***

2015. február 16.

Szavakkal nehéz kimondani mi mindent tanultam a tanfolyamon és magammal vittem, hogy tanulhassak tovább (a craniosacralis terápia egy nagy csoda). Hiszek abban, hogy nagyon fontos a visszajelzés egy oktatási programban (különben nagyon egyszerű és öröm visszajelzést adni oda, ahol az első nap kezdetétől a végéig a felkészültség és a hozzáállás olyan magas).
Nagyon tetszett, hogy sok volt a kép és a 3D-s animáció magyarázattal. Nagyon ötletesnek találom a demókat és hogy minden nap átismételtük a tananyagot és hallottunk életből vett példákat. Tetszett, hogy mindig volt idő a kérdésekre is. Nagymértékben segített a tanársegédek hozzáállása, mindig mosollyal segítettek (sokszor visszajelzést is kaptam és mindig odafigyeltek a kéztartásra). Látni, hogy szívvel és lélekkel csináljátok.

Köszönöm, hogy részt vehettem egy ilyen képzésen. Tudom, hogy ez egy hosszú út, de büszke vagyok arra, hogy nálatok kezdhetem.
Üdvözlettel:
Czibulková Veronika"


***

2014. december 16.

„Szia Orsi!
Szeretném megköszönni, hogy megadtad a lehetőséget, vagy inkább, hogy rábeszéltél (ha nem is direkt úton), hogy mégis elmenjek a tanfolyamra. Az utolsó pillanatig hezitáltam, hogy mi legyen....de nagyon örülök, hogy így döntöttem. Most még kicsit el vagyok foglalva magammal, de azt már tudom, hogy nagyon sokat kaptam ez alatt a 4 nap alatt. Még egyszer köszönöm!
Szép napot és Békés, boldog ünnepeket kívánok!
Angi"

Molnár Angéla

***

2014. november 18.

„Felettébb örvendek, hogy részt vehettem a CST1-en most Budapesten. Remek csapat, szuper tanár, aranyos tanársegédek, profi rendszer... Köszönöm!"
Trepszker Olna

***

2014. november 25.

„Kedves Orsi :)
Most hétvégén voltam nálad tanfolyamon.. CST 1 15.
... Nagyon örülök és boldog vagyok Orsi, hogy annak a tudásnak, aminek részese vagy, én is egy része lettem. Olyan ez, mintha (a kezelések alatt) a te kezed meghosszabbodna és az én kezem csak eszközként működne.
Köszönöm nagyon nagyon. Remélem még tanulhatók tőled!
Szép napot!
Hajdú Zsuzsi"

***
THE BRAIN SPEAKS

2014. május 20.

„Szeretném megköszönni a The Brain Speaks 4 napját ! Nem is tudom mikor éreztem magamat ilyen jól! Nagyon feltöltött!!!
Köszönöm! Puszi"

Bodóné Dávid Judit

***
VISCERALIS MANIPULÁCIÓ 1

2014. március 20.

„Szia Orsi!
Nagyon örülök, hogy részt vehettem a VM1 képzésen, rendszeresen használom és nagyon jó eredményeket érek el vele.
Szép napot!"

Lajter Attila

***

2014. január 24.

„Kedves Orsi,
Érzések kavarodnak bennem már napok óta, szót adok nekik egy esti spontaneitásban, mert a Jót táplálja és erre szükség van, szükséged lehet.
Olyanok ezek, mint...
HÁLA: hogy olyan tudást kaphattam a kezeimbe, amit talán nem is reméltem. A CST is egy csoda-dolog; a VM meg végképp felemelő. Nagyon sokat kaptunk a négy napok alatt...érzem, nincs megállás.
EGYÜTTÉRZÉS: látom a rengeteg munkát e tanfolyamok mögött: az elszántságot, a néhai elkeseredést és a mindenkori felemelkedést, hogy Jó történik és muszáj az utat kitörni, hogy százak gyalogolhassanak át rajta. Öröm látni, hogy vannak segítőid. Hogy nem vagy egyedül, mégha néha úgy is érzheted. Biztos van ára e kitartó fáradozásnak - de a boldogság mit ezáltal nyersz úgyszintén páratlan lehet.
ALÁZAT: a tanulás végtelen. A tapasztalás is. Erről az ùtról letérni nem lehet. A hossza, a mélysége lenyűgöz és remélem, hogy egy napon én is átadhatok majd.
KÖSZÖNET: az ismerősömnek, aki beszélt nekem anno e terápia létezéséről. Neked, hogy tanítottál és remélem fogsz is még. Meg hogy idehoztál más tanárokat is. Ès a VM-ért külön.
Ha hiányzik segítséged valamiben, bármiben, most vagy később, nagyon szívesen!
Szép estét kívánva,
Kinga"

Mann-Tari Kinga

***

2014. január 22.

„Kedves Orsi!
... Nagyon nagyon jó és profi volt Rita (Benamor), én még mindig a 4 nap hatása alatt vagyok.
Üdv: Csatáry Zsuzsa"

***
HEALING FROM THE CORE 1

2013. június 25.

„Kedves Orsi!
Nagyon köszönöm, hogy átküldted a csoportképet és Suzanne levelét, olyan jó volt nézni és olvasni! Mintha újra ott lettem volna azon a csodás 4 napon!
Suzanne egy olyan utat mutatott meg nekem, amin már innen-onnan tapogatózva sokszor próbáltam elindulni. Kimondta az utóbbi fél évben bennem dolgozó kérdésekre a választ!:-) Olyan, mintha kitisztult volna a látásom: másképp gondolkozom, másképp reagálok, másképp kezelek! A kezeléseim hatásfoka megsokszorozódott és ezt én magam is érzem, már a kezelés közben!!!
Felbecsülhetetlen értékű segítséget kaptam és ezt nem tudom eléggé megköszönni Suzanne-nak, Neked és mindenkinek, aki segített ennek a képzésnek a létrejöttében!
Hálás köszönettel és üdvözlettel:
Viki"

Bozsó Viktória

***
CRANIOSACRALIS TERÁPIA 1

2013. június 25.

„Kedves Orsi, köszönöm az e-mailedet, és a fényképeket. Nagyon sokat jelentett nekem ez a pár nap, nagyon kellemes emlékeim vannak. Igazán jó volt látni azt a hitet és elhivatottságot, ami Téged jellemez, mindemellett pedig látszik, hogy 2 lábbal a földön jársz. Ettől vagy olyan meggyőző.
Szép nyarat kívánok Neked és Rékának is!
Még egyszer köszönök mindent"

Buriuszné Prétyi Erika

***

HEALING FROM THE CORE

2013. június 20.

„Kedves Orsi,
Csak azért írok, mert szeretném megköszönni Neked, hogy Magyarországra hoztad a Healing From The Core tanfolyamot és így lehetőségünk nyílott rajta részt venni.
Meghatározója lett azóta az életemnek. Azóta minden reggel 10 percet szánok még felkelés előtt arra, hogy magamat kezeljem, elakadásokat keressek és feloldjak. Folyamatosan töltődök és így az emberekkel sokkal nyugodtabb vagyok, jobb a viszonyom. A kezelteknél nagyon hamar el tudom érni, hogy a belső érzeteikre figyeljenek a kezelés közben, még annál is aki eddig ennek ellenállt. Egyszer csak elkezdenek beszélni és akkor már biztos az állapotjavulás. Időnként az aurát is megérzem, nagyon hasonlóan mint a fizikai testet,  és itt döbbentem rá, hogy ténylegesen a testünkhöz tartozik az is.
Ezt csak azért írtam le neked, mert szerettem volna, hogy tudd, mennyi jó származik abból, hogy ennyit dolgoztál a tanfolyam behozásán.
Kellemes nyarat kívánok nektek:
Judit"

Letschné Nagy Judit

***

„Szia kedves Orsi! Szeretném mégegyszer ezt az élményt megköszönni neked-nektek! Talán ez volt a kulcs,amit úgy keresgéltem a kezelések alatt! Biztos vagyok benne... Nagyon sokat kaptam, és adtam magamnak!
Köszönöm!
Szép napot!
Szabolcs"

***

Kedves Orsi!
Nagyon hálásan köszönöm Neked és mindenkinek, hogy részt vehettem ezen a tanfolyamon. A fordításért külön hálás vagyok. Nagyon sokat kaptam a négy nap alatt. Jó veletek lenni. Köszönöm.
Nagy szeretettel:
Kati

Szebeni Józsefné

***

„Szia Orsi!
Tegnap megnéztem Suzanne weboldalát (ráhangolódásként), s bár tudtam korábbról, hogy jellemzően az USA-ban tart képzéseket, mégis most tudatosult igazán bennem, milyen kivételes helyzetben vagyunk, a TE személyed milyen fontossággal bír jelen esetben is. Hálás vagyok az erőfeszítéseidért, lendületedért! Nehéz szavakba öntenem a lelkemben megjelenő érzéseket, jó lenne, ha egy csomagban át tudnám adni Neked, biztosan könnyebben értenéd.
Köszönöm!
Zsóka"

Márkuszné Győri Erzsébet

***

Drága Orsi!
Nem tudom magamban tartani azt a hálát, amit az egész cranio, Dr. Upledger és nem utolsó sorban Irántad érzek! Mindenem a cranio, ezzel ébredek, ezzel alszom el, teljes mértékben elkötelezett vagyok!
Köszönöm Orsi!
Ölellek: Zsóka
Márkuszné Győri Erzsébet

***
SOMATOEMOTIONAL RELEASE 1

2013. március 18.

„Szia Orsi!

Köszönöm a tájékoztatást és még egyszer hálás köszönetemet szeretném kifejezni Neked, Gustinak és a többieknek a fantasztikus 4 napért. Rengeteget tanultam, tapasztaltam és olyan dolgokat éltem meg, amiket elképzelni sem tudtam. A születésem élménye volt a leglájtosabb...
Alig emlékszem, hogy keveredtem haza. Nagyon kellett még a mai szabadnap, de lassan érzem, hogy helyére kerülnek a dolgok.
Legyen szép estéd! Dóri"

Putz Dóra

***

Mélyen becsült, csodált, kedvelt, szeretett......irigyelt.....féltett......Orsi(m, nk)!
Köszönöm ezt a gyönyörű, fájdalmas, remek, óriási, eufórikus, pocsék, rettenetes, önismeretben gazdag stb. (mindig is csodáltam azokat az embereket, akik 1 szóval tudják kifejezni a bennük kavargó érzéseket) 4 napot.
Ígérem rövid leszek, hogy el tudd olvasni a levelem, mert gondolom ezren írnak ilyenkor :)
Azonkívül német vagyok félig, köszönöm Gusztinak -továbbíthatod felé- Neked..., hogy rádöbbentett arra, németnek is jó lenni, nemcsak magyarnak!
1. Köszönöm Neked, hogy országunkba hoztad ezt a gyógymódot, tartod a színvonalas képzéseket, tanulócsoportokat. Rengeteg munka van egy ilyenben, ezt tudom (vagy sejtem). Köszönöm, hogy emiatt lemondasz más életszituációkról tudatosan!
2. A CST1 szuper volt a CST 2 döbbenetes, a SER 1 fergeteges, milyen lesz a SER 2???
3. Köszönöm Neked, hogy lehetővé tetted, hogy találkozzam nagyszerű tanítókkal, tanársegédekkel.
Orsi, úton vagyok, köszönöm Neked is, hogy ez így van.
(Ha esetleg valamit nem sikerült jó magyarosan kifejezni, tudd be a német énemnek, Gustitól még sokat tanulhatok, hogy kell más kultúrában helyesen viselkedni...)
Ölellek
Juli"

Demmler Julianna

***
CRANIOSACRALIS TERÁPIA 2

2013. március 12.

„Kedves Orsi!
Egy rövid visszajelzést engedj meg a CST2 tanfolyam elvégzését követően. (Bokros teendőid közepette nem szeretném rabolni az időd.) Nagyon hasznos volt a tanfolyam, sok újdonsággal, technikákkal. A legfőbb hozadék számomra, h érzékenyebb a palpációm. Továbbá még valami: 2,5 éve nem emlékszem az álmaimra, csak nagyon ritkán és részletek nélkül. A képzést követően látványosan javult az álom emlékezetem, szinte minden nap van egy-egy álom, ami beugrik, vagy, ha nem is konkrétan és részletekben, de tudom, h volt. Ez nekem az utóbbi években fontos volt, mert a tudatos álmodást is műveltem egy időben, ami szintén komoly terápiás hatásokat kifejtő módszer.
Még egyszer köszönöm!"

Kökény Tibor

***

CRANIOSACRALIS TERÁPIA 1

2013. február 25.

„Kedves Orsi!
Megragadnám az alkalmat,és még egyszer megpróbálnám szavakba önteni azt a túlcsorduló hálát és örömöt,ami a képzés által okoztál/okoztatok Nekem. Az értékelő papírra nem fért rá, a végén pedig siettünk haza, így ebben az e-mailben teszem. ...
Nincsenek szavak rá, hogy mennyire örülök hogy januárban elmentem Hozzád  workshop-ra, ahol egy olyan hihetetlen mértékű és gyönyörűségű ajándékot tettél a kezeimbe, hogy az eszméletlen. Én eddig semmiben sem éreztem magam otthon, semmiben sem voltam benne igazán, de ez... a Cranio megbabonázott, szerelmessé tett és teljesen elvette az eszemet, erről pedig azt hittem hogy nem fog velem megtörténni. Csinálom éjjel, csinálom nappal, csinálom magamon, csinálom mindenkin, állaton és emberen egyaránt, és hihetetlen örömmel tölt el a Cranio által felszabadított, átformált életenergia, amiről eddig nem is tudtam, hogy van nekem. Nem bírom abbahagyni, több kell és még több, már ha csak egyszerűen ülök valahol a padon, akár buszra várva, akár iskolában szünetekben azt veszem észre, hogy a ritmusomat követem, vagy csinálom a still pointokat, ösztönösen, automatikusan. Erről álmodok, erről beszélek, ez jut eszembe mindenről. Alig várom, hogy elkezdhessek másokat kezelni, mert úgy érzem a Cranio az életem, semmi más.
És ezt mind Neked köszönhetem...
Ismét csak keresgélem a szavakat, hogy mennyire köszönöm, hogy egy ilyen csodálatos emberrel hozott össze a sors, mint Te, és azt, hogy Te befogadtál és megmutattad nekem ezeket a dolgokat.
Teljes szívemből, lelkemből, lényemből köszönöm ezt Neked!"

Stadler Ádám

***

2013. február 11.

„Szia Orsi!
Annyi mindennel tartozom neked, hogy nehéz rendszereznem...
Tartozom régóta egy köszönettel: az én személyes történetemben a cranio, mint lehetőség, képzés és életmód új fejezetet nyitott, ami nélkül már rég kínok kínjával viselném magam és az életet. Köszönöm, hogy vagy, vagytok, az elemekkel harcolva, gyakran viharban viszitek a lángot.
Azóta sok egyéb impulzus ért, néha olyan kanyart vesz az életem, hogy győzöm nézni, de mégis megvan az a mag, ami már rég elveszett, vagy tán sosem volt meg. Ezt a cranionak köszönhetem, több szinten hatott az életemre, a figyelmemre, tudatosságomra, hitemre.
Szóval ha ebben az évben nem is tudok veletek tartani a képzésekre, azért én ott vagyok, lojálisan, barátian, szeretettel.
Puszi, Zsuzsi"

Varga Zsuzsanna

***
CRANIOSACRALIS TERÁPIA A GYERMEKGYÓGYÁSZATBAN

2012. december 22.

„Kedves Orsi!
Először is köszönöm a sok segitséget, bátoritást és  jó tanácsot, amit a közel 2 év alatt elvégzett képzéseken, tanulócsoportokon kaptam Tőled. 46 évesen teljesen megváltozott az életem, a családom élete, mióta elkezdtem craniosacralis terápiával foglalkozni. A kezdeti viharok lecsitultak, és egyre jobban sikerül a magán életemben is alkalmazni a " bízz a folyamatban" elvet. Köszönöm.
Békés, boldog karácsonyt kívánok Neked és csapatodnak.
Kívánok az új évre jó egészséget és a mindennapokra sok örömöt a mindennapokra!"

Csöndesnés Eszti

***

„Kedves Orsi!
Nagyon köszönöm, hogy részt vehettem a képzésen. Már a SER-en történt dolgok is sokat segítettek önmagam jobb megértésében, és annak ellenére, hogy ez utóbbi tanfolyamtól a technikák megismerésén kívül nem vártam mást, megint sikerült egy fokkal beljebb jutnom saját magamba, valamint az általam működtetett blokkokba. Mindig remélem, hogy ilyenkor valamit ott hagyok, amit szükségtelenül cipeltem odáig, és az idő be is bizonyítja, hogy valóban ez történik. A tavaszi SER és a múlt heti tanfolyamért is köszönet.
Szép napot: Zita"

Kenderák Zita

***

„Szia kedves Orsi! Nagyon meg szeretném köszönni Neked és a csapatodnak, amit a tanfolyam megszervezésén fáradoztál! Még nem tértem magamhoz, óriási motiváciot érzek, hogy minden szinten azt képviseljem, amit itt kaptam a képzés során. Nagyon köszönöm!
Szép estét!"

Maszlov Szabolcs

***

Kedves Orsi!
Szeretném megköszönni neked és a csapatodnak ezt a csodálatos 4 napot. Rengeteg erőt adott, és azt hiszem, hogy már nagyon régen ezt várom és most itt van. Sokat keresgettem, hogy mi az amivel foglalkozni szeretnék, de most rátaláltam. Köszönöm neked!
Üdv, Viki

Majorosi-Kiss Viktória

***

2011. október 24.

„Szia Orsi!
Nem volt alkalmam elköszönni tegnap...pedig szerettem volna még egyszer megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem a képzésen. Akár egyszeri alkalom volt, akár még ismételhető - mindenképpen sokat jelentett számomra....
A Te szereplésedhez őszintén gratulálok, szerintem is, s mások véleménye szerint is nagyszerűen sikerült! Tudásodat nagy rutinnal tudod átadni a közönség számára, és ráadásul nagyon jól emészthető formában.
Nagyon élvezetes volt a tanulás Tőled!
Köszönettel, szeretettel: Tekla"

Süd Tekla

Vissza a lap tetejére

2. 1-napos workshop

2019. január 20.

„Szuper volt. Bár a komfortzónámon kívül esett, orvosként is sok mindenben kitágította a horizontot.”
P. Nóra, fogorvos - Budapest

„Nagyon jó hangulatú, hasznos, könnyen elsajátítható képzés.”
Szabó Erika, - Budapest

2018. szeptember 16.

„Új szerelem! :) Minden percét élveztem!”
T.Orsolya, fogorvos - Budapest

„Jó hangulat, kedvesség, érthetőség. Nagyon várom a képzést novemberben!”
V.Erika, közgazdász - Szlovákia

„Kiváló időbeosztás, elmélet-gyakorlat egyensúly. Amiért jöttem megkaptam. Az előadás összetett, az előadásmód világos, követhető és természetes.”

T.Gabriella, gyógytornász - Biatorbágy

„Érdekes, közvetlen hangulatú, Orsi érthetően magyarázta el az orvosi kifejezéseket.”

U.Betti, tanító - Gödöllő

„Nagyon örülök, hogy eljöttem, hangulatos, közvetlen volt a workshop, laikus számára is érthető. Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam, szeretnék képzésre jelentkezni.”

P.Mariann, pénzügyi asszisztens - Budapest

2018. június 30.

„Eddig is szimpatikus volt az Upledger Intézet munkája, de minden várakozásomat felülmúlta az élmény, hogy megtapasztalhattam a craniosacralis ritmus mozgását a saját testemben. Ebben nagy segítség volt az oldott és felszabadult hangulat, az előadó felkészültsége és érezhető tapasztalata. A tanfolyam iránti érdeklődésem tovább fokozódott. Alig várom a folytatást!”
K.Eszter, egyetemista - Salgótarján

„Minden szempontból kiemelkedő színvonalú workshop! Jól felépített tematika, magas felkészültségű előadó, vidám, közvetlen hangulat, és olyan gyakorlati tudás, melyet gyógytornász praxisomban is azonnal alkalmazni tudok.”
G-né Rita, gyógytornász - Budapest

„Nagyon jól éreztem magam a foglalkozáson! Laikusként magam is meglepődtem, milyen könnyen elsajátíthatóak az oktatott technikák. Logikus magyarázat, szemléletes bemutatók, és micsoda csapat! Komolyan megfontolom, hogy nyugdíjas létemre belevágok a terapeutaképzésbe. Köszönöm!”
Tóth Béla, nyugdíjas - Budakalász
 

***

2016. szeptember 7.

„Kedves Orsi!
Nagyon köszönöm a hétvégén tapasztaltakat, köszönöm, hogy megismerhettelek Téged és azt az erőt, amit kisugárzol és megmutattál nekem!
Mióta megismerkedtem a CST-vel, kicsit "mérgezem" a családom is. Az egyik lányommal már vigyáznom kell. Ő már a szememre hányta: Anya veled már nem lehet, csak erről beszélni?
Szóval köszönöm a részvételi lehetőséget és azt, hogy még utólag megküldtétek számomra is a Still Point leírását.

A mielőbbi találkozás reményében szeretettel üdvözöllek Benneteket." 
Horváthné Barta Katalin, ügyintéző - Debrecen

„Sikeresen alkalmazom magamon a Still Point technikát. Tegnap lovaglás közben olyan dolgokat lazán meg tudtam csinálni, amivel évek óta küszködöm sikertelenül. Továbbá, a hőhullámom is mérsékeltebb. Amikor érzem, hogy jön a hullám, máris alkalmazom a technikát. Általában 2-3-szor egymás után. Ezután jóval kevésbé intenzív a hőhullám. Nem is gondoltam volna, hogy erre is használni tudom majd. Köszönöm!"
Z. Adrianna, gyógytornász - Galánta, Szlovákia

Vissza a lap tetejére

3. Tanulócsoportos foglalkozás

2018. június 30.

„Amikor a tanfolyam után "élesben" dolgozunk, nagyon sok kérdés merül fel. Ezek megválaszolására nyújt lehetőséget a tanulócsoport, ahol meg lehet beszélni, de ami még fontosabb, sasszemű, tapasztalt kollégákkal lehet gyakorolni, ami elengedhetetlenül fontos.  Ugyanis a CST során sok olyan apró, de lényeges momentum van, amit a terapeutának pontosan kell végrehajtani ahhoz, hogy a terápiás folyamat előbbre jusson. A tanulócsoportokon nincs üres járat és mindig van AHA élmény. Ez egy biztonságos, otthonos közeg, egy "nagy csoportos terápia" minden résztvevő számára. "
Jankó Adriána, Pécs - SER1


„Nagyon szeretek tanulócsoportra járni.
A közös gyakorlásra és megbeszélésekre  nagy szükségem van,egy-egy tanfolyam anyagát muszáj több alkalommal elmélyíteni.
Ilyenkor kicsit ki lehet emelkedni a hétköznapokból, tényleg azt csinálom, amit a legjobban szeretek. Megerősít, feltölt. Kezelést kapni is, adni is jó! Egészen más érzés csoporttárson gyakorolni, mint "laikuson".
Jó látni, hogy már vannak újak, kezdők, akiknél többet tudok, és mindig elámulok, hogy még milyen nagyon messze vihet ez az út, mennyire sok mindent lehet még tanulni.
Köszönöm, hogy a tanítványod lehetek! (:"

Taraba Noémi, Budapest - SER1


„A tanulócsoportos foglalkozásokat nagyon fontosnak tartom. ( Még ha nem is tudok mindig ott lenni!) A cranio tanulása, gyakorlása során rengeteg kérdés merült fel bennem, melyek nagy részére a foglalkozásokon kaptam választ. Ezek a megbeszélések segítenek abban, hogy fejlődjek és választ kapjak, hogy jó irányban haladok-e. A foglalkozásokkal kapcsolatban azt érzem, hogy fogjátok a kezem és ez biztonságot ad. Szeretek a többiekkel találkozni, meghallgatni mások eseteit, megbeszélni, tanulni belőlük. Szeretem benne azt is, hogy sok hasonló gondolkodású emberrel lehetek. Még soha nem jöttem úgy el, hogy ne tanultam volna belőle."

Matei Ibolya, Budapest - konduktor


Mindenképpen egy nagy lehetőség a tanulócsoportos foglalkozások létezése.
Egy olyan közösség, ahol a sok-sok pozitív energia mellett rendkívül hasznos szakmai információk birtokába kerülhetünk, ami nagy segítség fejlődésünkhöz, a magasabb szintre való továbblépéshez.
Egyfajta inspiráció is, hiszen a gyakorlottabb, tapasztaltabb kollegák megosztják tudásukat, információikat az egész csoporttal, ami kellő motivációt adhat, hogy érdemes folytatni, tovább csinálni. Nagy élményeket, sikereket jelent egy-egy páciens pozitív átalakulása, gyógyulása.
Megoszthatjuk kérdéseinket, ha bármely témában/technikában elakadtunk vagy elbizonytaladtunk, amire direkt és érthető válaszokat kapunk. Számomra a legfontosabb a visszacsatolás a teljesítményünkről.
Az órák nagyon gyakorlatiasak, ahol az intézetvezető, ill. tanársegédek és kollegák visszajelzései/értékelései még hitelesebbé teszik a munkánkat/a kezeléseket, amit egy páciens nyilván nem tud.
Ez is mutatja az oktatás magas minőségi színvonalát, alaposságát a magyar Upledger Intézetben."

Jónás Ágnes, Szigethalom - CST2


„A tanulócsoportos foglalkozás baráti hangulatban telt, nagyszerűen éreztem magam, szuper volt egy ilyen térben kezelni. ... Részletesen átvettük a tanultakat, és válaszokat kaptam az aktuális kérdéseimre is. Zsóka és Péter támogató figyelme, közvetlensége nagy segítség.
A foglalkozás óta képes vagyok több dolgot érzékelni a testben, mint előtte.
Összességében nagyon hasznos volt számomra, és megerősített abban, hogy érdemes gyakorolni."
Kovács Zoltán, Ajka - CST1

***

2014. január 23.

„Szia Orsi!
... Köszönöm, hogy "nem engeded el a kezünk"! :)
Szép estét!"

Toldíné Tóth Éva (CST2)
***

2013. november 18.

„Kedves Orsi,
A hétvégi tanulócsoportot extra-hasznosnak éreztem (és éreztük többen is). Nagyon jó és hasznos volt, ahogy Attila lépésről-lépésre, és fogásról-fogásra végigismételtette velünk gyakorlás közben a kezelés módját és lépéseit. Közben a lépésekhez kapcsolódó miértekre is kitért, ami szintén nagyon hasznos volt. Köszönet érte!
Szép hetet!"

Varga Anna (CST1)

***

2013. szeptember 26.

„Szia Orsi!
Régen jártam már felétek és nagyon hiányoztok. ... Sok csodát köszönhetek a módszernek is és neked is, hogy ezt elhoztad nekünk és olyan lelkesen tanítasz minket! :)
Most több hónapnyi, napi 2-3 kezelés után érzem, hogy letisztult bennem mindaz, amit a képzéseken kaptunk. Most már tudom érdemben mélyíteni a tudásomat, hogy minden új tudás a kezelés minőségét javítsa.
Köszönöm!"

Gombár Tamás (SER1)

***

2012. szeptember 22.

„Kedves Orsi!
Nekem eddig is nagyon sokat segítettek ezek az alkalmak. Eddig még minden tanulócsoporton részt vettem, ha esett, ha fújt. Nagyon jó, hogy össze tudunk gyűlni és megoszthatjuk a tapasztalatokat és gyakorolhatunk. Attila a CST2 csoporttal nagyon jó munkát végez.
... szerintem maradhatnánk plusz 2 órával tovább, hogy gyakoroljunk, persze csak az, aki akar. Sokan vidékről járnak fel és nekik kedvezőbb lenne ezt a napot jobban kihasználni, ha már ott vannak a helyszínen.
Köszönjük.
Üdv,
Ingrid"

Kocsiczki Ingrid (CST2)

***

2011. december 8
„Szia Orsi!

Billentyűzetet kellett ragadnom, mert még mindig tart a mai tanulócsoport hatása. Nem tudom pontosan leírni mi ez, az okát sem igazán tudom, de nem is akarom megfejteni, egyszerűen borzasztóan jó érzés.
Lehet, hogy a meditáció is hozzájárult, bár már előtte is valami ilyesmi áradt bennem. ... ma pedig, hogy meditációval zártad le a napot, ez valami hihetetlen volt (a székek rendezésénél már valamit sejtettem, csak nem...?).
Egyszóval, köszönöm ezt a mai napot(is) és örülök, hogy tagja lehetek ennek a nagy cranio-s családnak:)
Neked és a csapatod minden tagjának kívánok ezúton is nagyon boldog Karácsonyt és Újévet!
Szilvio"

Szombati Szilvio

***

2011. október 2.

„Kedves Orsi!

Fantasztikus sokat kaptam a múlt heti tanulócsoporton az Upledger-filmtől! Sokkal elmélyültebbek, tudatosabbak a kezeléseim. Kicsit ráéreztem, mi az, amikor vezet a paciens teste, megmutatja, mi a vágya.
Ujjongtam egész héten a kezelések alatt és nagyon szerettem volna ezt megköszönni neked, a módszert, a lehetőséget a tanulásra, ezeket az élményeket! Gondolatban minden nap írtam neked levelet erről, de estére persze a fáradtság erősebbnek bizonyult. Hát legalább itt, most ezúton köszönöm nagyon.
Természetesen jelentkezni szeretnék a következő tanulócsoportra október 29-ére, egész napra.
Maradok változatlan híve a craniosacralis terápiának és tanulócsoportoknak!"

Kovácsházi Beatrix

Vissza a lap tetejére

4. Kezelések

2015. november 24.

„Kedves Orsi!
Egy köszönő levelet szeretnék Neked írni, amiben kifejezhetem hálánkat irántad!
Férjem hónapok óta nem tud nyugodtan aludni, szinte erre az egész évre elmondható, hogy nyugtalanul aludt...éjjel 2-3 körül felkelt, utána nem tudott visszaaludni, zakatolt az agya (építési vállalkozó, sok gonddal).
Vasárnap este, gondoltam, kipróbálom rajta a craniot, csináltam egy listening stationt, still pointot és diaphragma oldást, majd újra still point. Mondtam neki, hogy ne várjon majd csodát, ez csak az egyharmada a kezelésnek, időről időre jobb lesz.
És képzeld, reggel úgy kelt, hogy "rend van a fejében". Este 2x kelt fel mosdóba, de rögtön vissza is tudott aludni. Nagyon örült neki, kérte hogy este újra kezeljem meg. Ma reggel úgy kelt, hogy azt mondta "mintha a mérleg beállt volna a helyére": egyszer sem kelt fel, ... teljesen kiegyensúlyozottnak érzi magát, nem zsörtölődik és vidáman ment dolgozni!
Nagyon örülünk neki! És ezt Neked köszönhetjük Orsi! (és a teljes kezelést még végig sem csináltam...)
Erre a levélre ne válaszolj, csak meg szerettük volna oszatni örömünket Veled!
Szép napot!
Gabi ☺"

S. Gabriella - CST1.18

***

2011. szeptember 14.

„Szia Orsi!
Szeretném megköszönni az eddig átadott tudást. Legjobb barátnőm egyikének most született kisfia, akinél pár hetesen vesetágulatot diagnosztizáltak, melyre azt mondta az orvos, visszatérnek később, pár hét múlva, de bizton állíthatja, hogy műteni kell. ...Lementem hozzájuk és megkezeltem a kis apróságot, akkor volt 1 hónapos pont, mindent úgy csinálva, ahogy Tőletek tanultam. Tegnap voltak kontrollon és az orvos meglepődve vizsgálta és mondta, hogy teljesen gyógyult :-) Nincs semmi gond!
Én annyira BOLDOG vagyok, hogy ekkora segítséget adhattam nekik, és ezért nagyon hálás vagyok Neked, Nektek!
Köszönöm és nagyon szép hetet kívánok!
Zsófi"

Pató Zsófia

Vissza a lap tetejére

Kedves Páciensünk!


Ezúton tájékoztatjuk, hogy  időpontfoglalásra és időpontmódosításra munkanapokon, 09:30-17:30h között telefonon állunk rendelkezésére: +36209420074.

Új páciens esetében az első időpont egyeztetésére csak a BETEGINFO menüpontban leírtak figyelmes átolvasását követően van lehetőség!


Köszönjük!

Bezár x