Delfin-asszisztált Craniosacralis terápiás programok 2016
A delfinekkel kialakított gyógyító kapcsolatra vonatkozó céljaink:
Megvalósítjuk és továbbvisszük Dr. John Upledger delfinek és emberek közötti gyógyító szándékú, szabad és önkéntes interakcióról alkotott elképzeléseit és álmait.
A delfinekkel való kapcsolatunk etikája alapvető fontosságú téma ezeken a programokon. A programjainkban részt vevő delfineknek olyan kiemelkedő gondoskodásban és törődésben van része, ami valószínűleg csak kevés embernek adatik meg. Mi arra törekszünk, hogy fenntartsuk a velük való tiszteleten alapuló, szabad és önkéntes interakciót és kommunikációt.
Az az élmény, hogy szemtanúi és résztvevői lehetünk emberek és delfinek kölcsönös gyógyulásának, minden résztvevőre mély hatást gyakorol. Tapasztalataink megváltoztatták a gyógyítás ökológiájáról alkotott nézeteinket, tanulmányainkat, nézőpontunkat és szándékunkat: a gyógyulás emberközpontú modellje felől a fajok közötti kapcsolatok, valamint természetes környezetünk egészségben és gyógyulásban betöltött szerepe felé. Számunkra a delfinek a gyógyító hangok és rezgések nagymesterei, akik egy mindannyiunkat magába foglaló kozmikus szimfóniát vezényelnek.
Programjaink:
Delfin-asszisztált Craniosacralis terápiás programjaink lehetővé teszik, hogy 2 vagy 4 napon át együtt lehessünk a vízben a delfinekkel, felfedezzük ezen bölcs és érzékeny lények varázslatos világát, valamint megismerjünk, integráljunk és alkalmazzunk haladó Craniosacralis terápiás technikákat bioaquatikus és delfin-asszisztált technikákkal ötvözve. Megtapasztaljuk továbbá a haladó Craniosacralis terápia több-terapeutás (multi-therapist) változatát, mind a vízben, mind pedig hagyományos szárazföldi környezetben, kis létszámú csoportban.
BAEI – BioAquatic Exploration: CranioSacral Therapy Introduction:
A 2-napos workshopon a Craniosacralis terápia technikáinak alkalmazása közben holisztikus, kooperatív kapcsolatot alakítunk ki az óceánnal és annak gyógyító forrásaival. Az első nap együtt úszunk a delfinekkel (dolphin swim), a második nap hajóval vagy taxival egy csendes öbölbe visznek bennünket, ahol a környezetünkre irányuló kölcsönös gyógyítást szem előtt tartva Craniosacralis terápiával kezeljük egymást.
Előfeltétel: A bevezető workshopon való részvételnek nincs előfeltétele.
BAER – BioAquatic Exploration: Shared Connections:
A trópusi bahamai helyszín delfinjeivel és óceánja élővilágával egy dinamikus, támogató környezetet biztosít kapcsolataink kibontásához, felfedezéséhez, gyógyításához és elmélyítéséhez.
Ez a BAE Shared Connection workshop egyesíti a Craniosacralis terápia, a SomatoEmotional Release (múltbéli traumákhoz kapcsolódó, testben rekedt negatív érzelmek oldása a testből), valamint egymáshoz fűződő kapcsolataink megerősítésének képességeit. Ez a kombináció lehetőséget kínál a résztvevőknek, hogy megosszák tapasztalataikat olyan hozzájuk közel állóval, akinek nincs CST végzettsége. A képzés támogatja és megerősíti kapcsolatainkat egymással, az életünkben fontos szerepet betöltő emberekkel, más fajokkal és a környezetünkkel.
Részt vehetnek családtagok, barátok, élettársak, házastársak, kollégák, üzleti partnerek vagy bármilyen, maximum 4 fős csoport, ahol minden pár legalább egyik tagja elvégezte a SomatoEmotional Release 1 (Craniosacralis terapeutaképzés 3. szintje) képzést.
Elfogadjuk minden egyén különleges voltát, és a kezelések során csak annyit várunk a laikus résztvevőktől, hogy maguk is elfogadóak és támogatóak legyenek a többi résztvevővel szemben. Fontos továbbá, hogy a résztvevők mindegyike legyen nyitott a gyengéd terápia befogadására és a csoportos megbeszélésekre, valamint támogató másokkal szemben az aquatikus kezelések során.
A Föld, az Óceán és az Ég által átölelve felfedezzük a Természet rejtélyét és varázsát, a delfineket és saját emberi kapcsolatainkat.
A workshop felépítése:
Az első napot bemutatkozással, eligazítással, kötetlen delfin-úszással, medencében történő kezeléssel és csoportos megbeszéléssel töltjük. A következő napokban egyéni, páros és csoportos bioaquatikus terápiában lesz részünk, ahol megtapasztaljuk a delfinek, az óceán és a természet gyógyulásban betöltött szerepét. A harmadik nap egy igazi Delfin-asszisztált terápiában is részt veszünk.
Előfeltétel: A workshop célja kapcsolataink megerősítése, támogatása. Minden, már legalább SER1-et végzett CST-hallgató hozhat egy vagy két, vele szoros kapcsolatban álló, laikus résztvevőt.
A workshopra egyéni jelentkezőket nem fogadunk.
Maximális létszám: 12 fő.
BAE-képzések (BAEC, BAES, BAEA, BAEP):
Az Integrative Intentions és az Upledger Institute International által közösen, craniosacralis terapeuták részére kifejlesztett BioAquatic Explorations programok a craniosacralis terápia technikáinak alkalmazása közben teszik lehetővé egy holisztikus, kooperatív kapcsolat kialakítását az óceánnal és annak gyógyító forrásaival. A programok legtöbbje 4 napos, és mindegyiknek része a delfin-asszisztált terápia tanulása a vízben.
Ezek a képzések megvalósítják és továbbviszik Dr. Upledger delfinek és emberek közötti gyógyító szándékú, tiszteletteljes, szabad és önkéntes interakcióról alkotott elképzeléseit.
Minden BAE képzés szerkezeti felépítése hasonló:
- bemutatkozás és eligazítás;
- a delfinekkel való nyitott, szabad és önkéntes interakció iránti szándék és elkötelezettség megteremtése;
- együttúszás a delfinekkel;
- közös aquatikus CST kezelések a medencében;
- bioaquatikus terápia az óceánban;
- delfin-asszisztált terápiás kezelések;
- napi csoportos megbeszélések, ahol megosztjuk és feldolgozzuk a tapasztalatainkat, és ahol terápiás kapcsolatot alakítunk ki a természettel és más fajokkal
BAEC – BioAquatic Exploration: CranioSacral Therapy
Előfeltétel: Legalább CST1 (CST-képzés 1. szintje) végzettség
BAES – BioAquatic Exploration: SomatoEmotional Release
Előfeltétel: Legalább SER1 (CST-képzés 3. szintje) végzettség
BAEA – BioAquatic Exploration: Advanced CranioSacral Therapy
Előfeltétel: Legalább ADV1 (CST-képzés 5. szintje) végzettség
BAEP – BioAquatic Exploration: CranioSacral Therapy and Pediatrics (BAEP)
Előfeltétel: Legalább ADV1 és CSP1 (CST-képzés gyermekek kezelésére szakosodott szintje) végzettség
BADA – BioAquatic Advanced and Dolphins Exploration
Ez a képzés a Delfin-asszisztált terapeutaképzés-program része, annak második, haladó szintje, melynek középpontjában a delfin-asszisztált terápia és a Craniosacralis terápia integrációja áll.
A 4 nap felépítése változó, és az alábbiakat tartalmazza:
- delfin-asszisztált terápia minden nap;
- CST és SER egyesítése az óceánban végzett kezelések során;
- a delfinek és a környezet bevonása a kölcsönös gyógyulásba;
- kezelőágyon végzett kezelések;
- a kibontakozó élmények, tapasztalatok megosztása, feldolgozása a terápiás folyamat támogatása céljából;
- a fajok közötti interakcióban, kommunikációban és gyógyulásban rejlő lehetőségek felfedezése.
Előfeltétel: Legalább SER2 és valamely BAE képzés elvégzése. Maximális létszám: 12 fő.
DAITP – Dolphin Assisted Integrative Therapy Program:
Ezen átfogó, intenzív terápiás programokban részt vesznek a delfinek, így megtapasztalhatjuk hihetetlen gyógyító képességeiket. Gyakorlati tapasztalataink szerint a delfinek következetesen aktív résztvevői a terápiás folyamatnak, melyet hagyományos Craniosacralis terápiával ötvözünk – mindezt egy gyönyörű és támogató környezetben, a Bahamákon.
Hisszük, hogy a DAITP során természetes környezetünk is szerepet játszik a gyógyulási folyamatban. Az elsődlegesen alkalmazott gyógymód a Craniosacralis terápia, amely saját természetünk veleszületett gyógyító képességére épít.
A delfinek rendszeresen önként ajánlják fel különleges gyógyító képességüket a kezelések során. Mi, terapeuták tisztelettel felkérjük őket a részvételre, és támogatjuk őket ebben. Ez adja munkánk különleges holisztikus dimenzióját.
Kutatások által bizonyított tény, hogy a delfinek megérzik a nem megfelelően működő szervek, szervrendszerek rezgéseit, szonárjukkal „letapogatják” az emberi testet. A delfin-szonárhullámok hatására megváltozik az agy és a gerincvelő rezgése, olyan kémiai anyagok szabadulnak fel, amelyek az idegrendszer egészét stimulálják.
Tudományos kutatások kimutatták, hogy a delfinek által kibocsátott ultrahanghullámok ereje még a sebeket, sérüléseket is képes gyógyítani.
A delfinekkel való érintkezés hatására csökken a stressz, a félelem és a feszültség, megszabadulunk a negatív érzelmektől.
Azt tapasztaltuk, hogy a delfinekkel való együttműködésnek e különleges volta nagyon egyedi, sajátságos és egyetemes lendületet visz a terápiás folyamatba. Függetlenül attól, hogy mit olvasott, mit meséltek mások vagy milyen elképzelései vannak Önnek erről a programról, arra biztatjuk, ha van rá lehetősége, jöjjön és tapasztalja meg ezt a csodát!
Előfeltétel: A DAITP-ben bárki részt vehet életkortól és a probléma, betegség típusától, súlyosságától függetlenül.
A program felépítése:
A résztvevők minden reggel 9:00h-kor találkoznak Port Lucayaban, a The Canal House at Pelican Bay-ben, Freeportban. Az első nap eligazítással kezdünk, a további napokon a páciensek megosztják előző napi tapasztalataikat, a megfigyelhető változásokat a terapeuta-csapattal, kérdéseket tehetnek fel a szakembereknek. A terapeuták válaszolnak a kérdésekre, amelyet rövid több-terapeutás kezelés követ kezelőágyon. Ezután a páciensek minden egyes nap délelőttjén átsétálnak az Underwater Exploration Society (UNEXSO) épületébe, ahol bejelentkeznek a delfin-asszisztált terápiás programra.
Ezután hajóra szállunk, amely átvisz bennünket a kb. 15 percre található Sanctuary Bay-be. Itt a páciensek több-terapeutás vízi kezelésen vesznek részt, ahol a delfinek jelen vannak és szabadon kapcsolatba lépnek a csoporttal. Kutatások szerint napi kb. 30 perc a delfinekkel töltendő optimális időtartam. Ennek megfelelően mi is körülbelül 30-40 percet töltünk a vízben a delfinekkel.
A delfin-terápiát követően az ebédszünet után a páciensek ismét több-terapeutás kezeléseken vesznek részt - az egyéni igényektől függően - kezelőágyon vagy vízben.
A program az egyes napokon16:00h körül végződik.
Az alábbi linken egy rövid összefoglaló látható, amelyben az Integrative Intentions vezetői, Kat és Chas Perry PhD., CST-D bemutatják a programot és bepillantást engednek a terápiás folyamatba:
http://www.integrativeintentions.com/#!video/ci0n
Mély hálát érzünk e ritka és különleges lehetőségért, hogy együtt lehetünk a delfinekkel és megoszthatjuk ezt az élményt. Az itt szerzett tapasztalatok különlegesek, a képességek, melyeket kifejlesztünk, felbecsülhetetlenek, a kapcsolatok, melyek itt köttetnek, egy életre szólnak.
Időpontok:
DAITP
2016. július 13-16. (BETELT!), illetve 2016. augusztus 2-5., Freeport, Bahamas,
Vezeti: Kat és Chas Perry PhD., CST-D
Ára: 4.975,00 USD
BAER
2016. július 20-23, illetve 2016. augusztus 31-szeptember 3., Freeport, Bahamas
Vezeti: Kat és Chas Perry PhD., CST-D
Ára: 1.975,00 USD
BADA
2016. július 27-30, Freeport, Bahamas
Vezeti: Kat és Chas Perry PhD., CST-D
Ára: 2.595,00 USD
BAES
2016. augusztus 9-12, Freeport, Bahamas
Vezeti: Kat Perry és Miranda Warburton PhD., CMT, CST-D
Ára: 1.975,00 USD
BAEC
2016. augusztus 23-26, Freeport, Bahamas
Vezeti: Miranda Warburton PhD., CMT, CST-D
Ára: 1.975,00 USD
Az árak nem tartalmazzák az utazás, szállás és ellátás költségeit.
Amennyiben szeretne részt venni bármely programon vagy bővebb információra van szüksége, hívja a +36209420074-es számot vagy írjon e-mailt az info@upledger.hu e-mail címre.
Kérem, ha ismerősei körében van olyan, akinek hasznára válhat ez a delfin-asszisztált intenzív terápiás program, továbbítsa számára az információt.