INSTRUKTOROK

GÁBRIEL ORSOLYA, CST-D, CCEd, NP, ETT
Biatorbágy, Magyarország
 

Az Upledger Institute Hungary igazgatója. Intézetvezető craniosacralis terapeuta és nemzetközi instruktor.

Orsolya 1974-ben született Budapesten. Édesapja szemsebész, édesanyja röntgenasszisztens. Bár az ország legjobb matematika-tagozatos gimnáziumában érettségizett, mégis az egészségügy területén folytatta tanulmányait.

1996-ban a Nemzetközi Pető Intézetében megszerezte első, konduktor-tanítói diplomáját. Ezt követően több mint 10 évig dolgozott a világ különböző országaiban, többek között Írországban, Ausztráliában, Dániában, Németországban, az Egyesült Államokban és Vietnámban, ahol mozgássérült gyerekeket tanított, szakmai előadásokat tartott, továbbképzéseket szervezett.

2002-ben Dániában ismerkedett meg a craniosacralis terápiával (CST), és azonnal beleszeretett a módszerbe, miután megtapasztalta annak különleges hatékonyságát és széleskörű alkalmazási lehetőségeit.

Felkutatta a módszer forrását, így vett részt 2003-ban az amerikai Upledger Institute International (UII) által szervezett CST1 képzésen Szingapúrban, majd 2004-ben Ausztráliában elvégezte a képzéssorozat 2. és 3. szintjét.
Az intézet felkérésére néhány hónapig Hong Kongban dolgozott tanársegédként, ahol egészségügyi szakembereknek segített a módszer elsajátításában.
2007-ben Madridban megszerezte az SER2 (SomatoEmotional Release 2), 2009-ben az Egyesült Államokban az ADV1, 2010-ben Írországban az ADV2, majd 2016-ban a Bahamákon az ADV3 végzettséget, amely jelenleg a legmagasabb fokozat.
A hivatalos magyarországi CST-képzések szervezője. 2010 decemberében, többéves, szigorú minőségellenőrzött folyamat során megszerezte nemzetközi instruktori képesítését, így a módszer 6 különböző szintjét (CST1, CST2, SER1, CSP1, CSP2, SICS) hazánkban és nemzetközi szinten, többek között Hong Kongban, Szingapúrban, Izraelben, Japánban, Svájcban és Szlovéniában is hivatalosan oktatja.

2011-ben elvégezte a Bioaquatikus Delfin-asszisztált Craniosacralis terapeutaképzést, így nyaranta szakképzett delfin-terapeutaként is dolgozik.

Az Upledger Institute Hungary (UIH) igazgatójaként és a módszer hazai képviselőjeként rendszeresen tart előadásokat tudományos és egyéb szakmai fórumokon. Vezető terapeutaként részt vesz az amerikai anyaintézet intenzív terápiás programjaiban Írországban, Flordiában és a Bahamákon. Aktív tagja a Ricky Williams Concussion Programnak, ahol korábbi NFL játékosokat kezel egy kutatási program keretein belül.

2006 óta dolgozik biatorbágyi, 2010 óta budapesti rendelőjében is, ahol jólképzett, tapasztalt, lelkes kollégákból álló csapatát vezeti. Páciensei nemcsak magas szintű szaktudása, elhivatottsága és lelkiismeretessége, hanem kedvessége, átlagon felüli energiája, lelkesedése és őszinte, „odamondós” stílusa miatt is nagyon kedvelik.

Belekóstolt a jogba, majd 2002-ben kitüntetéses oklevéllel végzett Esztergomban, kommunikáció szakon.
2011-ben, jeles eredménnyel szerezte meg természetgyógyász végzettségét, alternatív mozgás- és masszázsterapeutaként, majd 2020-ban megszerezte az államilag elismert legmagasabb természetgyógyász címet, így Életmód-tanácsadó és -terapeutaként is támogatja pácienseit.
2013-2014-ben a Testnevelési Egyetem Humánkineziológia szakán tanult.
2021-ben megszerezte nemzetközi TRE Provideri minősítését is.

 

CHAS PERRY, Ph.D., CST-D

Truth or Consequences, NM, Egyesült Államok

Dr. Chas Perry 1983-ban szerzett pszichológiai doktorátust az International College-ben, Los Angelesben. Mind tudományos disszertációja, az ‘An Anatomy of Self-Perception’, mind pedig klinikai gyakorlata nagy hangsúlyt fektet arra, hogyan járulnak hozzá az érzetek és érzelmek a test rendszereinek működéséhez és hogyan alkotják a tudatosság és az énkép dinamikáját.

1972-ben találkozott először a Craniosacralis terápiával, és munkájában azóta is ez jelenti a fő irányelvet. 10 évig dolgozott magánklinikáján, ahol a szükségletek széles skáláját elégítette ki: az életminőséget javító terápiától kezdve a traumás életesemények hatásától szenvedő páciensek kezeléséig. Posztgraduális képzéseken Visceralis manipulációt, Reikit, Somato-szenzoros tudatosságot, Delfin- és ló-asszisztált terápiát tanult. Évekig dolgozott egy pszichiátriai rehabilitációs intézetben, ahol számos támogató csoportot szervezett és tanított. Chas 1994-ben csatlakozott a HealthPlex Clinical Servies-hez, ahol Craniosacralis terápiát és ehhez kapcsolódó módszereket alkalmaz a páciensek gyógyulása és jólléte érdekében. Évtizedek óta tagja az Upledger Institute instruktor-csapatának, ahol elsősorban SomatoEmotional Release 2, Advanced CST és BioAquatikus képzéseket vezet. Az Upledger Alapítvány poszttraumás stressz szindrómában szenvedő vietnámi veteránok számára létrehozott intenzív terápiás programjának, valamint a Delfin-asszisztált Integratív Craniosacralis terápiás programok vezetője.

 

SUZANNE SCURLOCK-DURANA, CST-D, CMT

Reston, VA, Egyesült Államok

Suzanne több mint 20 éve tanít és mentorál az éber tudatosság és annak gyógyítással, vezetéssel és coachinggal való kapcsolata területén. Kidolgozott egy különlegesen kreatív módszert, a 6 elemből álló ‘Healing From The Core’ (Gyógyítás a lélek mélyéről) képzéssorozatot amely az energiára, jelenlétre, földelésre és ezek integratív gyakorlatára irányul. Szenvedélyesen adja át azt a gyakorlati tudást, amely lehetővé teszi mindannyiunk számára az öröm megélését minden egyes pillanatban anélkül, hogy közben kiégnénk. Ismert szerzője a Full Body Presence: Learning To Listen To Your Body’s Wisdom c. könyvnek.

Suzanne 1986 óta az Upledger Institute hivatalos Craniosacralis terápia és SomatoEmotional Release instruktora hazai és nemzetközi szinten. Emellett az Esalen Institute-ban is tanít. Két évtizeden keresztül dolgozott együtt Emilie Conraddal, a Continuum movement és a gyógyító jelenlét integrálásán.

A stressz kezelésére és a teljes-testi jelenlétre általa kidolgozott eszközzel egészségügyi dolgozókat, coachokat, vezetőket, tanárokat és gondozókat inspirál a világ minden részéről. Számos cikke jelent meg, népszerű Presence Matter: Reflection on Body, Mind and Spirit blogját pedig ezrek látogatják. Magánrendelőt vezet Restonban (VA, USA), ahol páciensei is hasznot húznak az általa tanított technikákból.

Az őszinteségéről, földelt és támogató magatartásáról jól ismert Suzanne könnyedén segít el másokat is a gyógyulási folyamatuk gyökeréhez. Mestere a test, lélek és szellem egyesítésének egy különleges környezet kialakításához, ahol létrejöhet a mély gyógyulás. Ennek eléréséhez segítségül hívja szakemberként, tanárként, terapeutaként, feleségként és anyaként szerzett gazdag tapasztalatvilágát, és bőkezűen megosztja azt élete minden területén.

„Az, ahogy Suzanne tanítja és átadja a megfelelő jelenlétet – az mesteri.” – Eric Cornell, IAHE Teaching Assistant

„Suzanne különleges adottsága, hogy megtanulható, gyakorlatias lépésekre fordítja azokat a kimondatlan energetikai alapelveket, melyek alapvető fontosságúak ahhoz, hogy kiváló terapeuták lehessünk – ami a mai világunkban elengedhetetlen.” – John E. Upledger, DO, OMM

 

DIEGO MAGGIO, CST-D, DO

Trieszt, Olaszország

Dr. John Upledger tanítványa és személyes jó barátja, az 1996-ban általa létrehozott Upledger Institute Italy (Accademia CranioSacrale) igazgatója. A Palermoi Egyetem Ortopédiai-Traumatológia Tanszékének professzora, az Amerikai Craniosacralis Terápiás Egyesület aktív tagja, 

1948-ban született Olaszországban. 1966 és 1995 között Liverpoolban, Angliában élt, tanult és dolgozott. 1988-ban megkapta sportmasszőri oklevelét, és az Egyesült Királyság Kerékpárszövetségéhez szerződött. 1992-ben megszerezte osteopatha képesítését (Northern County School of Osteopathy), majd 2007-ben osteopatha orvosi diplomáját (Westminster University, London).

1994-ben találkozott a Craniosacralis terápiával először.

1995-ben visszaköltözött Triesztbe. 1999 óta az UII nemzetközi instruktora és vizsgáztatója a Craniosacralis terapeutaképzés minden szintjén. A ‘The Brain Speaks’ képzések kizárólagos oktatója Európában.

2012-ben, Dr. John Upledger halála után, Diego tagja lett az Upledger Institute Inc. Nemzetközi Tudományos Bizottságának, így egyike azon felelősöknek, akik a CST alakulását, az etikai minőség fennmaradását biztosítják, és a nemzetközi Upledger módszer protokollja terjedésének szakmaiságáért felelnek.

Annak tudatában, hogy a CST használata most már minden szektorban terjed, Diegonak, mint a tudományág legképzettebb olasz szakemberének szaktudása olyan emberi és szakmai kapcsolatokat tesz számára lehetővé, melyeken keresztül számtalan módon születik meg a tudás kölcsönös cseréje.

Olasz, angol, francia és német nyelven beszél.
 

 

JOHANNES CORNELIS (HANS) HUIKESHOVEN

Amszterdam, Hollandia

Hans 1971-ben, 21 évesen végzett gyógytornászként, azóta számos továbbképzésen vett részt.

1976-tól okleveles manuálterapeuta (Van de Bijl. módszer).

A craniosacralis terápiát magától Dr. Upledgertől tanulta 1994-ben, Doornban, ahol az utóbbi években több workshopot is tart: pszichopatológiát, Visceralis manipulációt, embriozófiát, valamint a Craniosacralis terápia a gyermekgyógyászatban képzéssorozat mindkét elemét.
1974-től 2011-ig részmunkaidőben a St. Lucas Andreas Kórházban, Amszterdamban dolgozott gyógytornászként, 2011-től tanácsadóként és az üzleti csoport tagjaként. 1979 óta vezeti magánrendelőjét is, ahol az elmúlt 20 évben főként Craniosacralis terápiát végez.

Ezen kívül 10 évet töltött az amszterdami Akadémiai Orvosi Központban, ahol krónikus fájdalomban szenvedő járóbetegekkel foglalkozott.

1996 óta tanít Craniosacralis terápiát Hollandiában, 2000 óta nemzetközi szinten is, többek között Oroszországban, Dél-Afrikában, Ccsehországban, Szigapúrban, Kínában és Magyarországon.

2012 óta a képzéssorozat összes elemét oktatja, beleértve az Advanced képzéseket is.

Holland, angol, német és francia nyelven beszél.

 

SANDRA J. HOWLETT, DC, CST-D, EFLC

Peterborough, Ontario, Kanada

Sandi 1987-ben diplomázott Torontóban (Canadian Memorial Chiropractic College), szakmai karrierjének első 18 évét Annapolis Valley-ban (Nova Scotia, Kanada) töltötte, majd 2005-ben Peterboroughba költözött.

Több mint 20 év Craniosacralis terápiás tapasztalat áll a háta mögött. Az UII képzéseit ADV2-es szintig elvégezte, és gyakran jelentkezik tanársegédnek az Intézet képzéseire kezdőtől a haladó szintig. A Craniosacralis terápia/SomatoEmotional Release, Visceralis manipuláció, Neuralis manipuláció módszerei mellett szerteágazó kiropraktőri technikákat alkalmaz, Active Release Techniques képesítéssel is rendelkezik. Ez lehetővé teszi számára, hogy biztonságos és hatékony technikák széles skáláját ajánlja pácienseinek, bármely életkorban.

Sandi okleveles állatkiropraktőr. Mindezek mellett EFCL (Equine Facilitated Learning & Coaching With Horses – Ló-asszisztált tanulás és coaching lovakkal) diplomával is rendelkezik, ahol a lovak a terápiás folyamatban segítőként vesznek részt. A módszer kiválóan összeolvad a Craniosacralis terápia és a SomatoEmotional Release technikáival. Sandi kidolgozta saját képzését, az Eco-Somatics Equine workshopot, melyet nemzetközi szinten oktat.

 

RAGNAR AUGUST AXELSSON, CST-D, MT

Sorø, Dánia

Az Upledger Institute Scandinavia igazgatója Izlandon született, 2002 óta Dániában él.

August (Gusti) masszázsterapeutaként került közel a Craniosacralis terápiához. 1999-ben végezte el az első CST-képzést, kb. 3 év alatt végezte el a teljes képzéssorozatot, jelenleg CST-D képesítéssel rendelkezik.

2004-ben megszerezte az Upledger Institute International (UII) instruktori kinevezését, jelenleg az első négy szintet oktatja. Nem csak a skandináv országokban, hanem nemzetközi szinten is oktat az UII megbízásából.

A craniosacralis terápia tantervén kívül további posztgraduális képzéseken vett részt a francia osteopatha, Jean-Pierre Barral által alapított Barral Intézetnél, ahol Visceralis manipulációt és Neuralis manipulációt tanult. Az előbbi a belső szervek, míg az utóbbi a perifériás idegek és az agyidegek gyengéd, kíméletes felszabadítását célozza meg.

Szenvedélye a Craniosacralis terápia, és szeretné látni annak világméretű elterjedését.

Izlandi, dán és angol nyelven beszél.

 

NIKKI KENWARD

London, UK

Nikki Kenward (korábban Campbell) tánccal és táncterápiával foglalkozott, mielőtt felfedezte az Upledger Craniosacralis terápiát.

Nikki több mint 15 éve nemzetközi tanára és vizsgáztatója az UII-nek.

Szakterülete a gyermekgyógyászat, különös tekintettel a szenzoros zavarokra, autizmusra, figyelemzavarokra, beszéd és tanulási nehézségekre és a családok támogatására. Felnőtt páciensei főként SM-mel, PTSD-vel, szorongással és depresszióval fordulnak hozzá.

Jelenleg egy könyv megírásán és egy új képzés kidolgozásán munkálkodik; mindkettő a bélrendszerre, mint második idegrendszerre irányuló tudományos kutatásokon alapszik.

 

ALISON HARVEY

Ayr, Skócia

Egy, páciensként megtapasztalt kiropraktikai kezelést követően Alison maga is elvégezte az 5-éves kiropraktőri képzést Bournemouthban (Anglo-European College of Chiropractic). Diploma után úgy döntött, hogy Surreyben és Nyugat-Sussexben, egy természetgyógyászati központban dolgozik, hogy bővítse a komplementer medicina témakörében megszerzett tudását. Majd visszatért skóciai otthonába, Ayrbe, ahol 2002-ben magánpraxist nyitott.

Alison alkalmazott kineziológusként, majd a Sunflower Method terapeutaként is képesítést szerzett. Ez utóbbi módszert főként tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek számára dolgozták ki.

Első diplomája megszerzése óta érdekelte a Craniosacralis terápia. A módszer technikáit nagyon hasznosnak találja bizonyos betegségek és állapotos nők kezelésében. Az UII CST-instruktora hazai és nemzetközi szinten is.

2002 óta vesz részt a Barral Institute Visceralis manipulációs képzésein. Jelenleg ő az egyetlen Barral-instruktor az Egyesült Királyságban, és vezeti a Barral Institute ottani leányvállalatát.

 

SHYAMALA STRACK, CST-D, OTR/L

Atlanta, GA, Egyesült Államok

Shyamala 1983-ban a Boston Egyetemen cum laude végzett szenzoros integráció szakon. Diplomás Occupational Therapist, képzett Craniosacralis terápia instruktor és gyakorló terapeuta CST-D szinten. A Certification in Occupational Therapy Nemzeti Testületének tagja.

A Boston Egyetemen eltöltött évek alatt ismerkedett meg a Craniosacralis terápiával, ami drámainak megváltoztatta tanulmányainak és életének irányát.

És bár Shyamala számos klinikai és adminisztratív pozíciót látott el Occupation Therapy karrierjének elején, mégis a Craniosacralis terápia volt az, amivel a legtöbb embernek a legrövidebb időn belül tudott segíteni.

Shyamala rendszeresen részt vesz terapeutaként a floridai anyaintézet intenzív terápiás programjain, valamint a Delfin-asszisztált terápiás programokon Freeportban, a Bahamákon.

Atlantai (Georgia, Egyesült Államok) magánpraxisa meglehetősen eklektikus; fizikai és érzelmi állapotok széles skáláját kezeli csecsemőkortól időskorig.

Shyamala megérinti mások életét azáltal, hogy egyesíti az élet fizikai, érzelmi, mentális és spirituális aspektusát. A páciensek újrakapcsolódása igaz önvalójukkal - ez a szakterülete, melynek egyik útja a Craniosacralis terápia. Ez Shymala szenvedélye. Legalább annyira szereti tanítani, mint alkalmazni a módszert. A kettő között létrejött egyensúly a teljességet jelenti számára. Tényleg nagy szeretettel adja át tudását azoknak, akikkel kapcsolatba kerül.

 

Kedves Páciensünk!


Ezúton tájékoztatjuk, hogy  időpontfoglalásra és időpontmódosításra munkanapokon, 09:30-17:30h között telefonon állunk rendelkezésére: +36209420074.

Új páciens esetében az első időpont egyeztetésére csak a BETEGINFO menüpontban leírtak figyelmes átolvasását követően van lehetőség!


Köszönjük!

Bezár x